Érthető, hogy az itt átélt trauma feldolgozást követelt. Ennek a politikai akarat már 1990 előtt is utat engedett, ám akkor a katarzis szükségszerűen elmaradt, mert ugyan számos kutató felhasználhatott korabeli magyar és szovjet forrásokat, prekoncepciókkal kellett dolgozniuk. A rendszerváltás után aztán az öncenzúra és az elvárások terhe ugyan lekerült a kutatók válláról, ám ekkortól a szovjet fél nézőpontja tűnt el teljesen.
Aki a tragédiát a maga egészében akarja megérteni, az jogosan érez hiányt mind a mai napig. A történelmi helyzet talán éppen most érett meg arra, hogy utolsó adósságként, az egykori ellenség szemével is bemutassuk ennek a sok tízezer magyar katonának az utolsó küzdelmét. Ugyanis a szovjet források 1990 előtt csak megrostálva, a rendszerváltás után pedig egyáltalán nem voltak hozzáférhetők magyar kutatók számára. Ezután elvileg már lehetett volna kutatni az itt bemutatott iratokat, ám azok fizikailag Podolszkban, Oroszország Védelmi Minisztériuma Központi Irattárában voltak, és szinte nem is voltak elérhetők. Az újabb kedvező fordulat 2015-ben történt, ekkortól váltak ugyanis online kutathatóvá a podolszki iratok, ám közel sem egyszerre.
A kézirat megírásának idejére ért el olyan szintre az "online levéltár" feltöltöttsége, hogy lehetségessé vált egy kritikai szemléletű, az eseményeket a szovjet fél nézőpontjából láttató, a szovjet katonai kultúrába bepillantást nyújtó, forrásközpontú mű megírása a Don-kanyarban 1943 januárjában történtekről.
Hogyan harcoltak a szovjetek a magyarok ellen, hogy működött a szovjet hadvezetés, hogyan tervezett, majd hogyan értékelte a saját teljesítményét közvetlenül a hadművelet után - mit olvashatunk ki az egykor titkos és szigorúan titkos iratokból? Hogyan látták az eseményeket a másik oldal egyszerű katonái? Tényleg becsülettel küzdöttek a magyar bakák, amíg csak bírtak? A válaszokra nem kell tovább várni.
