Nincs engedélyezve a javascript.
Hív a bátorság
Kötésmód:
keménytáblás
Oldalszám:
300

Sztoikus erények-sorozat Az akadály maga az út és Az ego az ellenség szerzőjétől New York Times, Wall Street Journal és USA Today Bestseller

Bátraké a szerencse

Ryan Holiday bestseller trilogiája után a sztoikusok által kiemelt négy kardinális erénynek szentel egy-egy könyvet - elsőként a bátorságnak. Szinte minden vallás, spirituális tanítás, filozófia foglalkozik a félelem kérdésével - minthogy ez minden embert érint.

A Biblia egyik leggyakoribb szófordulata, hogy „Ne félj.”

Már az ókori görögök említik a fóbiát, a pánikot, a terrort. A sztoikusok szerint félni természetes, de nem hagyhatjuk, hogy a félelem irányítson bennünket. A bátorság az a képesség, amellyel felülemelkedhetünk félelmeinken, hogy helyesen cselekedhessünk, megtegyük, amit meg kell tennünk, és igazak legyenek tetteink. Így tehát a bátorság fogalma központi helyet foglal el mind Marcus Aurelius, mind Arisztotelész, mind C. S. Lewis műveiben, a mérséklet, az igazságosság és a bölcsesség fogalmai mellett. Mai világunkban a félelem ragályosan terjed - az emberek inkább az oldalvonalon kívül maradnak, mintsem hogy felemeljék szavukat az igazságtalanság ellen; inkább a megszokott utakat követik, mintsem hogy higgyenek magukban; szemet hunynak a modern kor hitványságai fölött.