Ebben a neobarokk irodában pallérozódnak azok fiatal építészek, akik a Wälder-iroda gerincét jelentik abban az időben: Kardos György, Lauber László, Rimanóczy Gyula, Nyiri István, Pázmándi István, Hevesy Sándor, e sorok írója és még mások, akik a neobarokkban is találtak építészeti értéket, és főleg akiket odakötött Wälder Gyula mesterségbeli tudása, humanizmusa, a szakma iránti szeretete, és nem utolsó sorban magával ragadó jó kedélye. A két világháború közötti szakasz második felében ez az iskola képviselete a mérsékelten haladó, a száraz német konstruktivizmustól távolálló, a magyar tájban jobban beillő, néha nemzeti vonatkozásokat is tükrözni szándékozó irányzatot. (...) Hogy barokk volt? Hát Istenem, barokk volt maga az ország is. Így volt, és ez ma már történelem. Az pedig bizonyos, hogy Wälder Gyula volt a legkifejezőbb építésze."
