Ebben a könyvében visszatér szűkebb hazájába, Újlipótvárosba, amely hosszabb-rövidebb ideig Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, József Attila, Radnóti Miklós, Faludy György lakhelye is volt. De ebben a kerületben élt annak dalosa, Bächer Iván is (történetesen ugyanabban a házban, amelyben néhány évtizeddel korábban a szerző), itt volt 1944-ben az úgynevezett nemzetközi gettó, és találhatók itt több mint száz éve működő patikák is.
A bővített kiadás pontosan egy évvel és számos új részlettel követi az első megjelenést. A szerző többek között elmeséli, kiket neveztek Budapesten "szarándokok"-nak, hogyan tévesztette össze a Hazafias Népfront főtitkára a chilei diktátort a Chilei Kommunista Párt főtitkárával, hogyan lett Hegedűs Géza, a későbbi író Ságvári Endre ("Harminckét nevem volt") párbajsegédje, de még azt is, hogy került New Yorkban ő maga ha nem is egy ágyba, de egy ágyra Ruttkai Évával.