zavarbaejtőbb – kérdéseket szülnek. Ki a történet főhőse? Biksza Miklós, az áldozat? Vagy
mindazok, akiket elítéltek élete kioltásáért? Az elítéltek családtagjai? Esetleg Gyón, a falu,
amelynek hétköznapjait gyökeresen felforgatta a gyilkosság? Van értelme áldozatokról,
tettesekről, fő- és mellékszereplőkről, végső soron: történetről beszélni?
Kinek és minek hihetünk? A kihallgatásról kihallgatásra változó tanúvallomásoknak, a
falubeliek közül kikerülő ügynökök jelentéseinek, a túlbuzgó, névtelen levélíróknak, a Biksza
mártíromságát magasztaló életrajzoknak, a rendszerváltás után megszólaló gyóniaknak vagy
épp magának a haragos Kádárnak? Takács az emberi emlékezet (és felejtés) termékeként
mutatja be a történelmet, illetve annak alapegységét, az eseményt, korabeli dokumentumok
tucatjaival világítva rá: nincs egyetlen végső igazság, nincs egyetlen megnyugtatóan hiteles
elbeszélés.
Mi menthető át a múltból? Milyen fogódzókat találhatunk az 1956-os forradalomról
gondolkodva? Mi az, hogy „forradalom”? Egyáltalán: mi az, hogy „1956”?
TAKÁCS TIBOR Nyíregyházán született 1974-ben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karán diplomázott 1997-ben. Ezt követően doktori ösztöndíjas volt,
majd a nyíregyházi levéltárban dolgozott. 2002-től a Történeti Hivatal, illetve
utódintézménye, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársa. 2005-ben a
Debreceni Egyetemen szerzett doktori címet. Fő kutatási területe az 1945 utáni magyar
történelem, különös tekintettel a politikai rendőrség működésére.
