Talán elfogyott a levegő a szűk helyen, talán a madarak gondozásával megbízott fiúk bosszúja volt. A galambokról, mihelyt odavitték őket, szinte azonnal megfeledkeztek, nem is foglalkoztak velük, egészen addig, míg el nem jött a pillanat, hogy bevezessék Ava Fairchildot… Először valami ütést hallott, a vendégek egy emberként felhördültek, aztán másodpercekig nem hallott semmi mást, csak kemény, nehézkes puffanásokat. A madarak hullottak körülötte, nem repültek, hanem kizuhantak a szellőzőnyíláson. Döglött volt mindegyik, tolluk megfeketedett holtukban, és egyenest a vacsoraasztalra potyogtak. A család valami felemelő élményt szeretett volna, valamit, ami a tisztaságot jelképezi. Ehelyett azonban döglött galambok hevertek a lányuk körül, ólmos-mereven… – Hozzád jobban illene, hogy döglött madarak potyogjanak a mennyezetről a bálodon – mondta. Ez egyfajta kihívásnak hangzott. Hadd lássam, mersz-e veszélyesen élni, ahogy én? Készen állsz arra, hogy olyan katasztrófát okozz, amiből később legenda lesz?”
Egy nő, aki minden tabut ledönt, hogy önmaga lehessen
Peggy Guggenheim egész életében csak egy dolgot akart: hogy szeressék. Rideg anyját azonban jobban érdeklik három lányánál a New York-i felső tízezer pletykái, apja pedig Párizsba menekül a kihűlt családi fészekből, hogy ott kergesse délibábos álmait.
Hiába a mesés vagyon, a francia nevelőnővel a Louvre-ban tett séták, a bálok és udvarlók, a New York-i aranykor luxusa, Peggy többre vágyik: szenvedélyre és szabadságra – s hogy megtalálja önmagát. Beleveti magát a dübörgő húszas évek forgatagába, majd a párizsi bohém művészvilágba.
Nyughatatlan lelkét azonban mindig továbbhajtja a vágy, viharos viszonyokba bonyolódik. Bár később férjhez megy, és gyermekei születnek, lelke mélyén mindvégig magányos marad.
Végül sorsdöntő választás elé kerül: továbbra is hűséges maradjon-e a családjához, vagy törjön ki a szerepből, amelyet neki szánt a sors. De vajon elég-e a művészet ereje ahhoz, hogy átalakítsa az életét, és megtalálja a boldogságot?
