Három éve kétgyermekes apa lettem, ami az ébren töltött éjszakákat beszámítva hatnak minősül, tehát bőven elég volt arra, hogy egy halvány rózsaszín sejtés mélyvörös bizonyossággá érlelődjön bennem: a gyerekek olyan hatással vannak az életünkre, mint a földrengés. Romba döntik, de miközben mi kimerültségtől vizenyős szemekkel régi önmagunkat keressük a törmelékek között, összekovácsolják a családot, és egyetlen, talán még elérhető célra egyszerűsítik a mindennapokat: éld túl! Hölgyeim és uraim, olvassák el a Büfik és bukások folytatását, de legyenek tudatában, hogy ez már katasztrófaturizmus.
