Nem tudnád pontosan megfogalmazni, de valamiért nem érzed, hogy haladnál vagy hogy részt vennél a saját életedben.
Ez azoknak a felhalmozódott karcolásoknak, vágásoknak és horzsolásoknak az eredménye, amik miatt úgy érzed, hogy egyszerűen nem vagy „rendben”. Az érzelmi sivárság, a mikroagresszió, a kihívást jelentő családi kapcsolatok, a mérgező pozitivitás csak néhány példa arra, amit én „kis T-s traumának” nevezek. Ezek a hatások gyakran magas funkcionalitású szorongáshoz, levertséghez, maximalizmushoz, vigasz-evéshez és alvászavarokhoz vezethetnek, csak hogy néhány problémát említsek.
Azzal áltattak minket, hogy a „kis traumák” nem számítanak. A világ tele van hatalmas, megoldhatatlan problémákkal, ezért a kisebb, mindennapos sérüléseket – amik valójában egészen a mélyünkig hatolnak, hajlamosak vagyunk nem észrevenni. Pedig ezek a mélyben lapulva állandó melankóliát okozhatnak és apró szorongás-tűkkel szurkálhatnak, amit mások tökéletes Insta-életének filmjével próbálunk elfedni.
Az életnek azonban nem kell ilyen fojtogatónak lennie. Tartozunk magunknak annyival, hogy bármilyen „kicsik” is, tudatosítjuk és elfogadjuk az apró traumáinkat is, cselekszünk velük kapcsolatban, és elkezdjük azt az életet élni, amit megérdemlünk.
