Nem tudnád pontosan megfogalmazni, de valamiért nem érzed, hogy haladnál vagy hogy részt vennél a saját életedben.
Ez azoknak a felhalmozódott karcolásoknak, vágásoknak és horzsolásoknak az eredménye, amik miatt úgy érzed, hogy egyszerűen nem vagy "rendben". Az érzelmi sivárság, a mikroagresszió, a kihívást jelentő családi kapcsolatok, a mérgező pozitivitás csak néhány példa arra, amit én "kis T-s traumának" nevezek. Ezek a hatások gyakran magas funkcionalitású szorongáshoz, levertséghez, maximalizmushoz, vigasz-evéshez és alvászavarokhoz vezethetnek, csak hogy néhány problémát említsek.
Azzal áltattak minket, hogy a "kis traumák" nem számítanak. A világ tele van hatalmas, megoldhatatlan problémákkal, ezért a kisebb, mindennapos sérüléseket - amik valójában egészen a mélyünkig hatolnak, hajlamosak vagyunk nem észrevenni. Pedig ezek a mélyben lapulva állandó melankóliát okozhatnak és apró szorongás-tűkkel szurkálhatnak, amit mások tökéletes Insta-életének filmjével próbálunk elfedni.
Az életnek azonban nem kell ilyen fojtogatónak lennie. Tartozunk magunknak annyival, hogy bármilyen "kicsik" is, tudatosítjuk és elfogadjuk az apró traumáinkat is, cselekszünk velük kapcsolatban, és elkezdjük azt az életet élni, amit megérdemlünk.Az 1939-es születésű Kulcsár Zoltán szerencsésnek nevezheti magát, hiszen több rokonával ellentétben fiatal kora miatt őt nem hurcolták el málenkij robotra a szovjet katonák. A szülőföldjét, Kárpátalját erőszakosan bekebelező hódító nagyhatalom által rájuk kényszerített "szovjet paradicsom" különféle poklait azonban neki és szeretteinek is meg kellett szenvedniük.
A szerző olvasmányos stílusban eleveníti fel saját életének nyolc évtizedét, ehhez hátteret a Magyarország ezeréves egységéből kiszakított Kárpátalja - családja sorsával ezer szálon összefonódó - tragikus története ad. Édesapja egy csehszlovák járőr bántalmazása következtében hunyt el, egyik nagybátyja honvédként áldozta életét, a másik kettőt szovjetek hurcolták el, hogy valamelyik távoli kényszermunkatáborban dolgoztassák. Két nagynénje férjének is hasonló sors jutott. Rokonai közül csak egy tért haza.
Bár nem kényszermunkásként, de a szerző is megjárta Szibériát, miután 1961-ben besorozták a szovjet hadseregbe. A sors keserű abszurdja, hogy egy napokkal korábban felszámolt lágerbe vezényelték.
A családi történetekkel tarkított, a kárpátaljai magyarság olykor rabsággal felérő 20. századi mindennapjait bemutató memoárt a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emléke előtt tisztelgő sorozatában tárja a nagyközönség elé.
