Először Francis Fukuyama történetfilozófiájának központi gondolata, a „történelem vége” tézis interpretáló ereje, illetve a liberális demokrácia további jövőjével dilemmák kerülnek bemutatásra, az eltelt negyed évszázad reflexióinak, hangsúlyeltolódásainak függvényében. Majd egy szintén interdiszciplináris szemléletből fakadó, lényegében új történetfilozófiai narratíva alapvetése rajzolódik ki, melynek keretében történik a 21. század első negyede néhány meghatározó jelenségének értelmezése.
Elsősorban az ember-környezet viszonyban bekövetkezett alapvető változás és ennek következményei állnak a vizsgálat centrumában, melyek mind a történelmi múltra, mind a közeljövő már elkezdődött folyamataira figyelve, az egész történelem számára lehetséges értelmezési keretet adnak. A makrotörténelmi szempont jelenti a tanulmányok közötti kapcsolatot, a fókuszpont áthelyeződése pedig gazdagíthatja a „történelem vége” koncepcióját.
A környezeti krízis számos szegmensének bemutatása, az ember ontológiai helyzetének megváltozására hívja fel a figyelmet, a kihívások és kockázatok pedig jelzik a fenntarthatóság felé megteendő lépések fontosságát. Az elemzések a jelenségek komplexitását emelik ki, az emberi tevékenység felelősségdimenziójára koncentrálnak és gyakorlatias megoldásokat körvonalaznak. A környezeti krízis legsúlyosabb eleme, a klímaváltozás hatásainak a történelem és társadalom kontextusában való elhelyezése ezért csomópontot jelent a makrotörténelmi elemzésben.
De az ember megnövekedett képességei nem csak a környezetet alakítják át egy új korszakot teremtve: Fukuyama már a század elején figyelmeztetett a biotechnológiai forradalom keltette folyamatok kockázataira. A jövő tapinthatóan más lesz, mint gondoltuk a 20. század végén.
