Ezek az úgynevezett ártalmas gyermekkori tapasztalatok, melyeket ACE-ként (Adverse Childhood Experiences) is emleget a pszichológia. Ezek között vannak olyanok, melyek extrém káros hatását laikusként is könnyen belátjuk (ilyen a fizikai vagy szexuális bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége vagy a családon belüli erőszak), de néhányról talán nem is sejtjük, milyen súlyos és messze ható következményekkel bírnak (ilyen például a szülők válása vagy az érzelmi elhanyagolás).
Minél magasabb valakinek az úgynevezett ACE-pontszáma (amely megmutatja, hány fontos területen érték ártalmas gyermekkori tapasztalatok az illetőt), annál inkább veszélyeztetett a különböző krónikus egészségi problémák, pszichés zavarok és életvezetési nehézségek szempontjából. Ráadásul ezek a hatások generációkon ívelhetnek át, mivel a szülők saját traumáik miatt nehezebben tudják biztosítani a megfelelő körülményeket gyermekeik számára. A megsebzett gyermekkor tehát feldolgozásra és gyógyításra szorul, másként a felnőttkorunk (és gyermekeinké is) is hasonlóan fájdalmas lesz, testi-lelki értelemben egyaránt.
A téma olyan horderejű, hogy John Briere, a Dél-Kaliforniai Egyetem pszichológus professzora úgy fogalmazott: ha a gyermekek bántalmazása és elhanyagolása megszűnne, akkor a DSM (a mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve) két generáción belül röpirattá zsugorodna, a börtönök pedig kiürülnének.
Hoffmann Kata tömör, nagy hatású könyvében világos áttekintést ad a (kutatásokkal igazolt) megdöbbentő összefüggésekről, és felvázolja, mit tehetünk a gyógyulás érdekében.
18 éven aluliak számára nem ajánlott! A jelenleg hatályos társadalmi berendezkedés alapján ők csak ahhoz elég nagyok, hogy ezeket az ártalmakat elszenvedjék, ahhoz, hogy olvassanak róla, nem.
