Hol maradnak az átfogó tanulmányok, a monográfiák - róluk és elődeikről, például Miklós Ágnes Kata harmadik Forrás-nemzedékről szóló munkájához hasonlóan -, egészen a két világháború közti szerzőkig?
Akikről sokáig nem lehetett tárgyilagosan szólni: Ligeti Ernő, Székely Mózes, Makkai Sándor, Bánffy Miklós, Bözödi György, Markovits Rodion, vagy a vitatott Nyírő József és Wass Albert. Az értelmezések hiánya azt is felveti: a két háború közti erdélyi irodalmi test összevetve a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év, merre billen a mérleg? Ki napjaink Kuncz Aladárja, Kós Károlya, Tamási Árona, Karácsony Benője, hol a költőtriász? S vajon hová tűntek az emlékiratok, önéletrajzok, szociográfiák, a kaland- vagy történelmi regények?