A válasz kézenfekvő: a keresztes háborúk történetével foglalkozó művek döntő többségétől eltérően Maalouf nem a támadók, hanem a megtámadottak, az arabok szemével láttatja a "dzsihád", a "szent háború" kétszáz évét, az európai és az arab világ, a keresztény és az iszlám vallás-kultúra réges-régi, de a mai időkre is kiható összecsapását. Hogyan látták, hogyan értékelték a megtámadottak a kegyetlen, véres eseményeket, miként ítélték meg a Nyugatról érkezett, hitükkel, civilizációjukkal fennen kérkedő, ám gyakorta barbárok, sőt vadállatok módjára viselkedő hódítókat? Erre a kérdésre keresi s adja meg a választ Maalouf műve, amely forrásként szinte kizárólag a korabeli arab történetírók, krónikások írásaiból merít. Maalouf egy vérbeli történész alaposságával és részletességével dolgozza fel a keresztes háborúk két évszázadának a történetét, a franjok vagyis az európaiak első csoportjainak, szedett-vedett, gyülevész bandáinak, majd a már jól felfegyverzett, fegyelmezett lovagoknak a megjelenésétől, 1096-tól kezdve egészen végleges kiűzésükig, 1291-ig. Szinte hónapról hónapra, hétről hétre követi az eseményeket, városról városra, várról várra vonul a kor s könyve szereplőivel. Rendkívül szemléletesen, majdhogynem szépirodalomba, kalandregénybe illően festi le a kegyetlen, véres csatákat, a hol erőszakkal, hol agyafúrt ármánnyal vívott, gyakran hónapokig, évekig tartó ostromokat, a keleti cselszövéseket, gyilkos testvérháborúkat, a nyugati barbarizmust, hitszegéseket. Műve hiteles korrajz, pontos látlelet a XI-XII. század arab társadalmáról, gazdasági-politikai-katonai viszonyairól, gondolkodásmódjáról, erkölcseiről, kultúrájáról - részben a keresztény-nyugati civilizáció tükrében, részben szembeállítva vele.
