Szellemileg termékeny utolsó huszonöt éve Európa nagy változásainak korára esett. Kun Béla terrorja után természetesen foglalkozott a marxizmussal – ezért is került tiltólistára 1945 után, ahonnan a hazai tudomány máig nem vette le –, a soknemzetiségű ország kérdéseivel, a parlamentarizmus látható kudarcával és a vele szemben kialakuló és úgy tűnik, sikeres, egyszemélyi vezetéssel, a diktatúra lehetőségével. Annak ellenére, hogy a műveltsége inkább a német szellemi élet felé mutat, 1926-ban, a válság előtt a brit konzervatív politizálási móddal tűnik azonosulni: a „politika nem dogmatikus; módszerei lassan és rendszertelenül nőnek fel, empirikusan tapadva a pillanatok igényeihez.”