Ha ez kiderül, az olyan fájdalommal járhat, a társ annyira elárultnak, cserbenhagyottnak érezheti magát, hogy az érdemi párbeszéd gyakran ellehetetlenül. Csak a kölcsönös vádaskodás marad - ami viszont nem segít megérteni, hogy valójában miért történt, ami történt.
Pedig ilyenkor sok jellegzetes kérdés merülhet fel a megcsalt félben:
Miért nem vettem észre, hogy valami nincs rendben? Mi van abban a másikban, amit bennem nem talált meg? Hazugság volt minden, amit addig közösen éltünk meg? Ha tényleg szeretett, hogyan tehette ezt meg velem? Én tudom-e még szeretni őt, ha ezt tette velem? Vissza lehet-e építeni a bizalmat, ha egyszer már elárulták? És ha igen... egyáltalán vissza-e akarom kapni még ezt a kapcsolatot? Ha pedig nem, hogyan tudok új alapokra építeni egy másikat, hogy mindez ne ismétlődjön meg?
És a félrelépőben is:
Miért volt szükségem valaki más tekintetére ahhoz, hogy újra érezzem: élek? Miért könnyebb titkolózni, mint kimondani, hogy valami hiányzik? Tényleg azt a másikat akartam - vagy csak azt, aki én voltam mellette?
13 évvel ezelőtt erről a témáról írtam az első könyvemet, Hűtlenség címmel. Akikhez eljutott, azoktól számos pozitív visszajelzést kaptam, miszerint kapaszkodót jelentett számukra életük egy nehéz időszakában. Ám azt is sokan mondták, hogy bár érdekelte volna őket, a problémát nevén nevező címe túlságosan fájt, ami nem kedvezett annak, hogy szívesen leemeljék a polcról.
Mivel a kötet a széthulló kapcsolatok korában (sajnos) még aktuálisabb lett, ebben az átdolgozott és bővített második kiadásban új címmel kívánom újra útjára indítani ezt a fontos témát. Könnyű válaszokat nem ígérek, de bízom benne, hogy segíthetek a megértésben, a feldolgozásban és a döntésben.
