Elég az hozzá

Szokatlan szerkezetű, filmszerű családregény, egy képalkotásban erős múltidézés. Kísérlet arra, hogy elvesztett szeretteink történeteit, mindazt, ami után csak látszólag értéktelen és semmitmondó tárgyak maradnak fenn, elmeséljük, és újra átélhetővé tegyük. Sokat bántják a nosztalgiát, kinevetik, megcsúfolják. Pedig nosztalgiázni, egymásra bólintani, összekacsintani, hogy „te is, igen én is”, éppen olyan baráti és nyílt érzés, mint amikor összekoccan két boros pohár. „A te is? Én is!” – sorsközössége erősebb gyökeret ver számunkra a jelenbe, pedig a múltról szól.