Lehull a Fátyol
Kiszakítottak a gyűjtők karámaiból, eladtak a vámpíroknak, majd az óceánon át az Alfa Birodalomba küldtek – nos, nem épp így terveztem eltölteni a hetemet.
Na jó, igazság szerint az első felét beterveztem. De arra számítottam, hogy a vérfarkasoknak adnak el, hogy meg tudjam menteni a barátomat, Jordant a halálnál is rosszabb sorstól. Ehelyett a vérszívóknál kötöttem ki. És hogy milyen itt? Eddig nem túl fényes. Fűzőbe tuszkoltak, és úgy átalakítottak, mintha a Bridgerton egyik szereplője lennék, mindezt azért, hogy részt vegyek a szüreti játékon.
Kicsit olyan, mint A nagy Ő, csak a 19. században játszódik, ahol a férfiak mind vámpírok – megbololndítva egy kis Nyerd meg az életed hangulattal.
A célom – amellett, hogy a testemben lévő lyukak számát a jelenlegi normán belül tartom – több, mint a túlélés. El akarok menekülni erről a lehetetlen helyről, hogy megtaláljam a vérfarkasok területére vezető utat és hazavigyem Jordant.
Ehhez nem árt képben lenni a politikai intrikákkal.