Tizennyolc éve már, hogy a rabszolgaként született Sethe megszökött Édes Otthonból – de még most sem szabad. Fogva tartja a múlt: a farmon történt egykori borzalmak éppúgy, mint halott csecsemőjének szelleme, amely elátkozott kísértetházzá változtatja otthonát. Amikor egy nap a nő ajtajában megjelenik a farmról ismert Paul D., a férfi régi sebeket tép fel, és Sethének szembe kell néznie mindazzal, amit már rég eltemetett magában. Élőkkel és halottakkal egyaránt.
A Nobel-díjas írónő megtörtént eseményeken alapuló, megrázó erejű remekműve egyszerre történelmi utazás a rabszolgaság pokoli bugyraiba, és költészettel teli, hátborzongató kísértethistória, amelyet 1987-es megjelenése óta a modern amerikai irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotásaként emlegetnek.
Toni Morrison (1931–2019) amerikai írónő, az afrikai-amerikai és a világirodalom kiemelkedő alakja. Olyan korszakalkotó művek fűződnek a nevéhez, mint a Nagyonkék (1970), a Salamon-ének (1977), a Dzsessz (1992) vagy a Szerelem (2003). A Kedves című regényéért 1988-ban Pulitzer-díjat kapott. 1993-ban nyerte el a Nobel-díjat. Az akadémia indoklása szerint Morrison „látnoki erejű és költői szépségű regényeiben az amerikai valóság egyik alapvető vonását tárja az olvasók elé”.