Tizenöt évvel korábban érkezett Amerikába az édesanyjával. Azért kellett elhagyniuk Olaszországot, mert az apját, aki Mussolini előtt jól menő ügyvéd volt Rómában, rendszerellenes tevékenység miatt Calabriába száműzte a fasiszta hatalom.
Amerika belép a háborúba, Hollywoodot, a filmstúdiókat elárasztják az európai menekültek. Azért elég furcsa világ ez: modernista költők próbálnak B filmekhez forgatókönyvet írni, egykor ünnepelt építészek díszletmakettekkel bíbelődnek, a menekült színészek pedig épp azokat a gonoszokat keltik életre, akik miatt el kellett hagyniuk a hazájukat.
Maria ebben az őrületben él, dolgozik, szeret, és mégis egy darabka épített Rómában, egy díszlet piazzán érzi magát a legotthonosabban a stúdióban és egész Amerikában...
Azután véget ér a háború... Talán helyre kerülnek a dolgok. Maria talán megbékül magával, az anyjával és talán az apja hiányával is... Az élet megy, zakatol tovább. Talán új dolgok kezdődnek. Talán...
A szerző számtalan, egymásnak gyakran ellentmondó, szélsőséges hangulat, érzés, indulat között jár-kel otthonos könnyedséggel, az olvasó pedig önfeledt örömmel követi, mert úgy érzi, hogy egy szívet-lelket gyönyörködtető, színes szélesvásznú kaland részese lehet.