Nincs engedélyezve a javascript.
Vadásznapló 1935-1936
Kötésmód:
keménytáblás
Oldalszám:
270
Nadler Herbert elsősorban vadászíróként, vadászati szaktekintélyként ismert, de emellett közel húsz éven keresztül nagy hozzáértéssel vezette a Fővárosi Állat- és Növénykertet is. Az általa szerkesztett Természet című lapban az állatkertet népszerűsítő és a korabeli természettudományos eredményekről szóló publikációk mellett például állat- és növénytani érdekességekről vagy vadászati kiállításokról is tudósított a lap, melyben maga Nadler is sok önálló cikket közölt.
Cikkeinek és könyv alakban megjelent írásainak forrását nagyrészt vadásznaplói jelentik, melyeket körülbelül harminc éven keresztül vezetett a kortársai szerint rá annyira jellemző gondossággal és alapossággal. Kötetünk anyagát az Oroszi Sándor által szerkesztett Erdészettörténeti közleményekben korábban már publikált 1935-ös és 36-os éveket dokumentáló naplók képezik, melyekben Nadler akkurátus pontossággal sorolja fel a vadászatai során elejtett állatokat és a felmerült költségeket. Az eseménydús napok mellett, melyeken "a sikernek minden feltétele megvan", a sikertelen napok is feljegyzésre kerültek, amelyekkel a szerző "az ördögnek tartozik", és amelyekből adott esetben szintúgy sok tapasztalatot lehet szerezni.
Újdonságaink