Persze hogy részben beszippantotta a kor multikultija, a rock, abból is az érdesebb hangzást, a P. Mobilt, a Beatricét, a Motörheadet kedvelte, másrészt viszont megmaradt vágásszéli gyereknek, aki két váltás klottgatyában (kék és fekete színű), szükség esetén, tornacipő (dorkó) híján mezítláb rúgta a fűzős, ötös bőrfocit a vályogvető gödrök között.
Aztán "újságíró, író, költő'' lett, ha Móricz, Krúdy, Ady után valaki egyáltalán állíthat ilyeneket magáról, eddig tizenhat könyv előállításában közreműködött, jórészt szerzőként, ez a tizenhetedik a sorban. Közülük öt volt verskötet.
Az Ama napok után negyven verset tartalmaz, melyek a szerző szándéka szerint a létbe kivetett ember megmaradásért folytatott küzdelmének tanúi. Túl stílusokon és irányzatokon, a puszta kifejezés a cél, míg odakint dörög és villámlik, egy naiv figura szikár jeleket vés a barlang falára.