A kötet lírai énje az otthonosság és idegenség, a kimondás és elhallgatás, az emlékezés és felejtés, a személyes és társadalmi közötti határzónákon mozog. A versek a mindennapi tapasztalatok mikroszintjétől (például a reggeli kávé rítusa, közértbeli jelenetek) emelkednek el, és végig megőrzik a beszélő törékenységét, iróniáját és formai tudatosságát.
Ez a kötet a trauma és reziliencia, a nyelvi öntudat és a szeretni tanulás dokumentuma.