E „lineáris” olvasat mellet azonban lehetséges egy másik, közös, „vertikális” olvasata is a verseknek, hiszen valamennyiük tétje, hogy miként élhető meg és mutatható fel az a kegyelmi pillanat, amelyben profán és szakrális ismét összetalálkozik, s egymást értelmezi. A két, egymástól különvált szféra közötti kapcsolat felvételéről, illetve ennek kísérletéről szólnak a versek – ha tetszik, a párbeszéd lehetőségéről, létezésünk megannyi rétege: a testi és lelki, az e világi és a túlvilági, az Én és a Másik, a csend és a szó, vagy épp a fénykép (Németh Zoltán Pál fotográfiái) és a fivér költeményei, valamint (kortárs líránkban egyedülálló módon) a keresztény tradíció és a neoavantgárd között. Mindeközben a kötet egésze a szerző Pilinszky János életműve olvasatáról is számot ad: újszerű módon gondolja tovább e költészet hatását és aktualizálja mai, egzisztenciális helyzetünkre. (Hafner Zoltán) Németh Péter Mykola műalkotása nem egyszerűen „csak” aszkézis: önemésztés, önostorozás, önvád a költői kifejezésért, hanem az embernek az emberekkel és az Istennel való vívódása, harca a hétköz- és ünnepnapokban, a történelemben. Isten nem mindig érti az embert, és az ember sem az Istent. Út Istenhez és az embernek önnönmagához, az isteni lényegéhez, a földi létben mindig is nagyon bonyolult és nehéz feladat volt, pláne most, a pandémia idején az. Krisztus értu¨nk, emberekért való halálát, keresztáldozatát nem mindenki érti. Mykola a megváltás hitével reménykedik. Istenkereső avantgárd líráját erősen szubjektív szókincstár jellemzi: éles költői képek, súlyos szavak, dramatikus jelenetek olvashatóak műalkotásaiban. A „Mysterium carnale” kötet opusainak fordítása valódi, nagy erőfeszítésekkel járt, olykor önemésztő gyötrődéseket igényelt. Ám az olvasónak minden bizonnyal gazdag emocionális és intellektuális élményekben lesz része. (Aleksander Nawrocki)
