„Amikor még nem olvastam Kollár Árpád poémáját, de már hallottam róla, nos, az járt a fejemben, hogy ez már költőileg nem lehetséges: felfalta az idő. Az a hosszú száz év, amelynek pátosza jórészt kiürült, Trianon lírai emlékezete: hangos lett és üres. Szerencse, hogy mégis elolvastam a verset, majd az egész kötetét. Trianon az nem egy ház, írja. A szöveg beszélője tartózkodik a kinyilatkoztatásoktól. Ha mégsem, akkor is humorral és öniróniával beszél. És ezzel nyeri meg a meccset. Nekem ebben az évben ez a verseskötet tetszik a legjobban.” (Mészáros Sándor)
