„A túlélés – vagy ahogyan Eörsi fogalmaz: „a fennmaradás daca” – nála nem felszínes együgyűségből fakadt. Életvidámságából, humorából bölcsesség cseng vissza. Börtönmemoárja megtartja annak a lehetőségét, hogy a mindenkori jelenből olvasva relevánsnak érezzük élményeit, az elnyomó hatalmak tulajdonságai ugyanis nem változnak az idővel. Könyve elején Eörsi is azt a kérdést teszi fel, hogy mi történik, ha a felnövő nemzedék hitét veszti a jogállamban, a törvények hatalmában. Mi történik, „ha hozzászoknak az önkényhez és ezt tekintik normális állapotnak”?
Eörsi István is ráérzett arra, hogy az optimizmus sok esetben a legnagyobb ellenállás. „Születésemtől pislákol, sőt olykor lobog bennem valami energia, amelyet jobb kifejezés híján biológiai optimizmusnak nevezek. Ez ellentétbe kerülhet – többnyire ellentétbe is kerül – a társadalom, és általában az emberiség mai állapota és várható jövője által kiváltott szorongásaimmal” – írja az Emlékezés a régi szép időkre című börtönmemoárjában.
Börtönnaplót olvasni vagy egy berendezett börtön díszletei között sétálni: performatív cselekedet. Hiszen nem ültünk, és minket talán nem is fenyeget majd soha börtönbüntetés. Nem ismerjük az éhséget úgy, mint ők, nem csípték szét testünket poloskák, nem vertek láncra, nem szerepelünk körözési listákon, nem üldöztek el az otthonunkból. De a börtönnapló mégsem egzotikum, nem egy tőlünk távolálló valóság leirata. Hiszen mindannyian voltunk már megalázva, próbáltak már betörni, idomítani, felülről nézve elmesélni a történetünket. A történelem pedig nemcsak ismétli önmagát, de néha úgy érződik, a legrosszabb epizódok térnek vissza még brutálisabban.
Miért olvassunk börtönnaplót? – kérdezzük.
"Be vagyok zárva Magyarországra / Belém van zárva Magyarország" – üvölti válaszul a fiatal tömeg egy Beton.Hofi-koncerten.” – Martini Noémi
