Földényi F. László esszékötetében egymás mellé kerül Petőfi és Verdi, Csáth Géza és Thomas Mann, Goethe és Beckett vagy épp Loyolai Ignác és Musil. Műveik és életútjaik nyomán a szerző egy olyan meghatározó létélményről gondolkodik, amelyet mindannyian ismerünk, mégis többnyire hárítunk. Észszerűen szervezzük meg életünket, mást nem is tehetnénk, mégis, előre nem látott pillanatokban rálépünk valamilyen aknára, amitől kérdésessé válik, hogy valóban minden olyan észszerű-e, mint amilyennek látni szerettük volna.
