"Egész télen a lepárlóban maradok, selyemruhákat varrok, és dúdolok a még meg sem született gyermekemnek. Hímzek, és addig tanulmányozom, válogatom a színeket, míg biztosan tudom: a vörös a szenvedély és tudás színe, de fájdalomra is figyelmeztet. A kék a remény. A sárga az igazság, kivéve akkor, ha a tűz lángjaiban jelenik meg. A narancssárga az öröm. A zöld a jóság és az otthon. Mercy hangja lilásbarna és sárga, mint az őszi táj, amely készül a télre, aztán pedig az új tavaszra. Az ékkövek színe anyám hangja, Eveline ametisztlila szavai, az erdőbeli nők suttogása - ők azok, akik látható és sokszor észrevehetetlen módokon is segítik egymást.
Szó sincs róla, hogy boszorkányok lennénk vagy tündérek, vagy hogy tagadnánk Istent. Arról van szó, hogy együtt szebbek és erősebbek vagyunk, mint külön-külön."
"Ami igaz, az gyakran rejtve van... a vallásos hév kegyetlenséget takar, a hétköznapiság álarca mögött sötét vágy rejtőzik."
Isobel Gamble fiatal varrónő lelkét súlyos, több generációra visszanyúló titok nyomja, amikor férjével, Edwarddal az 1800-as évek elején Skóciából az újvilágbeli Salembe indul. Új életet akarnak kezdeni, ám Isobel néhány nappal a megérkezésük után máris magára marad, és egyedül kénytelen boldogulni az idegen országban.
Amikor találkozik a fiatal Nathaniel Hawthorne-nal, azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz. Nathaniel lelkét beárnyékolja családjának sötét múltja, nagyapja ugyanis a salemi boszorkányperek hírhedt bírája volt. A férfit egyedül a sugárzó és tehetséges fiatalasszony, Isobel tudja csak kizökkenteni komorságából. Ahogy telnek a hetek, és Edward biztonságos visszatérése egyre valószínűtlenebbé válik, Nathaniel és Isobel veszélyesen közel kerülnek egymáshoz...
A Skarlátszín öltések a művészi törekvések, az ambíció és a vágy időtlen története, amely arra keresi a választ, létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban.
