Mindeközben a laptopon Flora naplóbejegyzéseit olvassa, de egy szinte ismeretlen nő arcképe bontakozik ki előtte.
Flora szövege és Darius bolyongásának krónikája meg-megszakadó, olykor szürreális dialógust alkot: túlvilági párbeszédet, Orpheusz és Eurüdiké modern történetét.
"De jobb lett volna a testet eltemetni. Fekete föld, barna föld, vörös föld, fehér föld. Homok, üledék, agyag, sár. Flóra és fauna. Ezt kellett volna tennem. De figyelmetlen voltam. És most itt van nekem ez a maréknyi hamu. Csináltasson belőle gyémántot! Ültettesse be a metszőfogába. A nyelvbe, piercingként. Mintha nem rágódnánk mindannyian, egész életünkben valami totális őrületen.
Ne haragudj.
A mellette levő ülésre pillantott. Flora kinézett az ablakon, az alkonyati derengésben Kopp csak a sötét haját látta."