Liezen-Mayer nem volt tudatos újító, de a század folyamán kialakult, az ő idejében már hagyományosnak mondható illusztrációs eszközök felhasználásával olyan ciklust hozott létre, amely komplex interpretációs rendszerének újfajta megközelítésével akaratlanul is szerepet játszott a XIX. század utolsó évtizedeiben végül bekövetkezett fordulat előkészítésében. A szöveg arra a kérdésre keresi a választ, hogy Liezen-Mayer Sándor Faust-ciklusa mennyiben táplálkozott az őt megelőző sorozatok formai és interpretációs megoldásaiból, hogyan szintetizálta a korábbi tendenciákat és mely mozzanata révén vált tulajdonképpen az illusztráció XIX. századi virágkorának lezárásává, miközben a korszak grafikai - rajzi - tendenciáinak figyelembevételével, a kontextus felvázolásával keresi a mű és művész helyét a magyar és európai grafikatörténetben.