Ira harminchét éves, október 23-án szinte véletlenül került a Nord-Ost előadására. A színháztól nem messze laktak, kaptak két jegyet, arra gondolt, miért is ne? Rábeszélte tizedik osztályos, tizenöt éves Jaroszlav fiát, hogy menjen el vele. Ira túlélte, Jaroszlav nem. A kórházból megszökvén, Ira azonosította fia holttestét a hullaházban, látta testén a golyó bemeneti és kimeneti nyílását, majd megkapta a halotti bizonyítványt, melyben a halál oka rubrikában lévő bejegyzés vastagon át volt húzva. A hivatalos verzió szerint csak négy embert lőttek agyon, őket is a terroristák, Jaroszlav az ötödik lett volna, létszámon felüli. Ezért volt az áthúzás a rubrikában. És nincs esélye további nyomozásnak. És másnak sem. Ira kijött a hullaházból, és a Moszkva folyóba vetette magát egy hídról, de kimentették, és most vigasztalhatatlan, legalábbis én nem találom a szavakat, amikkel megvigasztalhatnám. Természetesen nem kap semmiféle segítséget az államtól, amely kimondta a halálos ítéletet fiára, hiszen ő maga nem minősül a terroristák áldozatának, így aztán szó sem lehet rehabilitációról, pszichológusról, pszichiátriai kezelésről. Pedig a túlélő túszok között rajta kívül is magas az öngyilkossági arány." „Ki vagyok? És miért írok a második csecsen háborúról? Újságíró vagyok. A fővárosi Novaja Gazeta tudósítója, és ez az egyetlen oka annak, hogy láttam a háborút – kiküldtek tudósítani. Ezért utazom el minden hónapban Csecsenföldre1999 júliusa óta. Természetesen keresztül-kasul bejártam Csecsenföldet... Emberek telefonálnak a szerkesztőségbe, leveleket írnak, és nagyon gyakran kérdezik ugyanazt: És miért írja mindezt? Minek ijesztget minket? Miért kell ez nekünk? Meg vagyok győződve arról, hogy így kell lennie. Egy egyszerű okból kifolyólag: mi ennek a háborúnak a korában élünk, és mindenképpen felelnünk kell érte. És nem lehet a klasszikus szovjet válasszal felelni: úgymond nem voltam ott, nem vettem részt... Hát csak tudjanak róla. És akkor nem lesznek cinikusak. És nem lesz elhamarkodott és szörnyű személyes véleményük arról, hogy ki kicsoda az Észak-Kaukázusban, és hogy vannak-e ott manapság hősök..." Anna Politkovszkaja 1999-től, a második csecsen háború kezdetétől (az első 1994–1996-ig tartott) közel három éven keresztül havonta tíz napot töltött Csecsenföldön. A moszkvai liberális Novaja Gazeta hétfői és csütörtöki számában az egyetlen orosz újságíróként beszámolt a háborúról, arról, hogyan szenved a civil lakosság az orosz hadseregtől és saját forradalmáraitól egyaránt. Nemzetközi hírnevét az hozta meg, hogy közvetített a moszkvai túszdrámában.
