Hang, szó, személy - Hamvas Béla nyelv-gondolkodásának filozófiai és poétikai aspektusai

Hamvas Béla munkásságának tudományos igényű feldolgozása, művészetszemléletének, tudományképének, vallásfenomenológiájának áttekintése tanulmányok, monográfiák sokaságának feladata. Írásom a sok közül a nyelvi szempontot választotta, ennek vonzáskörzetében vizsgálódott, azaz Hamvas nyelvszemléletének sajátosságait, igazságkonceptusának (alétheia) nyelvi vonatkozásait, költészetfelfogását, regényének szókoncepcióit, e prózanyelv narratív eljárásait elemeztem.

Hamvas nyelvgondolkodásról beszélt Szabó Lajos nyomán: ebben az elgondolásban ugyanis az ember válságba állított lényének ún. autentikus egzisztenciává való érése a nyelvvel is összefonódó realizálásban történik. A személy, mint a megszólíthatóságra való állandó lehetőség, a te felé való hangoltság radikális nyíltsága és a szó, mint a létezés egészének újra és újra felnyíló lehetősége lesznek e realizálás gyújtópontjai. E kötet így - a vizsgált életmű sokszólamúságának megfelelően - irodalom- és létszemléleti horizontok összefüggéseiben igyekezett közelíteni ehhez a nyelvgondolkodáshoz, valamint szempontokat kínálni a perspektivikus Hamvas-kutatáshoz, felülírni az ideológiai/ideológiakritikai előjelekkel címkéző recepció szélsőségeit, s mindenekelőtt hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar gondolkodás- és irodalomtörténet szerves részeként értsük Hamvas Béla életművét.