Nemcsak korszakos jelentőségű, stílusteremtő filmek találhatók benne, hanem hasonlóan gondolkodó társaikkal együtt a hetvenes-nyolcvanas években legfeljebb a "tűrt" kategóriába tartozó elképzeléseket is megvalósítottak - hogy csak a társadalmi forgalmazást, aTársulás Stúdiót, az első art mozit vagy a külföldi kritikusok által Budapesti Iskolaként ismertté vált irányzatot említsem. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy állandó nyomás nehezedett rájuk. Mégpedig nemcsak a kultúrpolitika tekintette őket "veszélyesnek", hanem a filmszakma többségétől sem kaptak támogatást. Ezért amikor lehetőség nyílt arra, hogy 80. születésnapjukra könyv készüljön róluk, javasolták, hogy őkmaguk szívesen megírják azt - mégpedig külön-külön, de egy, Minden másképp van című kötetbe szerkesztve -, melyben áttekintenék hat évtizedes pályájukat, állandó küzdelmeiket.
Szalai Györgyi "személyes filmregényt" írt, Dárday István a saját, "dokumentarista filmtörténet" alcímű fejezetében szisztematikusan összegyűjtötte és rendszerezte a szubjektív emlékeket kiegészítő, alátámasztó dokumentumokat is (hivatalos levelek, tervek, feljegyzések, ügynöki jelentések, interjúk, kritikák stb.). A kiadó Dárday István szétszórtan elhelyezett szövegeit - a könnyebb olvashatóság érdekében - szürke háttérben emelte ki a bőséges forrásanyagból.
A nem szokványos "monográfia" éppen a dokumentumok bizonyító erejétől vált nemcsak a Dárday-Szalai alkotópáros sikerekben és megaláztatásokban bővelkedő életének és műveinek, hanem a Kádár-korszak film- és kultúrpolitikájának a mai olvasó számára is sok tanulsággal szolgáló esettanulmányává.
