Élete legfontosabb pillanatait felvillantva ismerhetjük meg egy megszállott zeneőrült történetét, aki az amerikai álmot valóra váltva baráti kapcsolatba került hőseivel, de még elnökökkel is, miközben füstös kocsmák színpadairól indulva ő maga is stadionkoncertek bálványává vált.
Dave Grohl nemzetközi hírnevét a Nirvana dobosaként alapozta meg, aki az együttes áttörést hozó, 1991-ben megjelent Nevermind című albumától játszott a zenekarban. Kurt Cobain tragikus halála után, 1994-ben alapította meg a Foo Fighterst, ahol már gitáros-énekesként állt a csapat élére. Együttese a rockzene igazi nagyágyúja lett, számos elismerése és díja közül eddig tizenötször nyerte el a Grammy-díjat. 2013-tól filmrendezőként és producerként is dolgozik - tevékenységéért kétszer kapta meg az Emmy-díjat. Feleségével és három lányával Los Angelesben él.
,,A második refrén után Kurt gitárral a kezében beugrott a közönségbe, és a zsíros hajakból és tetovált végtagokból álló közönségen szörfözve szólózott. Visszazuhant a színpadra, és önkívületben fetrengett és rángatózott, majd ráesett a biztonsági őrre, akit azért állítottak oda, hogy távol tartsa a srácokat a színpadtól. A férfi minden erejével azon volt, hogy Kurtöt lelökje magáról. Nyers erővel nekifeszült a nála sokkal kisebb Kurtnek, Kurt pedig egy védekező >>küzdj vagy menekülj