A II. világháborúban számtalan összecsapás volt, ami kiérdemelte a "kor legvéresebb és legnagyobb csatája" titulust. Ezek közül talán mégis az egyik legfigyelemreméltóbb az atlanti csataként elhíresült tengeralattjáró-hadviselés volt, ahol az óceán mélyén megbúvó gyilkos hadigépezetek csak arra vártak, hogy felbukkanjon egy utánpótlást szállító szövetséges konvoj. Sosem vétettek el egyetlen egyet sem, megszámlálhatatlan ember és hajó veszett így a hullámsírba.
1941 őszére azonban a helyzet megfordult. A szövetséges hajókonvojokat egyre több és egyre jobban felfegyverzett romboló védi. Már-már kezd öngyilkos cselekedetté válni, hogyha valamelyik transzport megtámadására vállalkozik egy parancsnok. Mégis, napról-napra egyre több tengeralattjárót küldenek ki a vizekre, amelyekből egyre kevesebb tér vissza. A legénység hangulata ennek megfelelően túlvilági. Mindenki tudja, hogy percek, órák, napok választják el őket a végzetes találkozástól.
