„Szeretni akarni: ez annyi, mint késznek lenni a halálra is.” – Friedrich Nietzsche
Szellem
Egy sikoly növekszik bennem, amely nem tud kiszabadulni. Pedig sikítani szeretnék, hogy végre széttörjön körülöttem a világ. Csupán egy ugrás a sínekre, és mindennek vége lehetne…
Nincs senki, akit érdekelne, ha eldobnám az életem.
Vagyis… Valaki észrevett. Követ a sötétben. Betör az otthonomba. A nyomomban van. És élvezi, hogy rettegek.
Vagy mindezt csak képzelem? Csak azt akarom, hogy valakinek fontos legyek?
