Hogyan mesélnek másképp a mesék?

Mindannyiunk számára ismerősek a mesék nélkülözhetetlen elemei, mint a beszélő állatok, a gonosz boszorka, a sárkányok és a királylányok. A fantázia birodalma gyerekként teljesen természetes, ahogy egy bottal lehetetlen kalandokra indulunk, hogy legyőzzük a gonosz varázslót. Ebben a világban szinte bármi lehetésges, csak a képzelet szab határt. Aztán felnőve egyre távolabb kerülünk ettől a világtól, a mesék pedig egyre feljebb kerülnek a könyvespolcon.

Nem minden mese csak a gyerekeknek szól. Gyerekként leginkább az érdekel, sikerül-e a főhősnek legyőznie a gonoszt és vajon a szerelmesek boldogan éltek-e, amíg meg nem haltak. Felnőttként egészen más nézőpontból látjuk ugyanezeket a történeteket. Megértjük, hogy miért válhat valaki gonosszá, és azt is, hogy a szerelem nem mindig elsöprő erejű, a való életben pedig nem mindig nyeri el a jó a méltó jutalmát vagy a rossz a büntetését.

Amikor hosszú idő után újra a kezünkbe kerül egy gyerekkori kedvenc, újraolvasva azt tapasztaljuk, hogy a történet nem, de mi változtunk. Hadd repítsünk vissza a mesék világába négy kedves történettel, amelyek különösen érdekesek lehetnek felnőtt fejjel.

Lewis Carroll: Alíz Csodaországban

Alice különös országa tele van furcsábbnál furcsább dolgokkal. Egy rohanó, beszélő nyúl, egy váratlanul eltűnő macska, egy őrült teadélután és egy igazán szívtelen Királynő, akinek lehetetlen megfelelni. Nem meglepő, ha ez a Csodaország még egy gyermek számára is abszurdnak hat.

Ez az őrült kaland felnőttként meglepően ismerős lehet. A kíváncsi Alice egy olyan világban próbál eligazodni, ahol a logikát felülírja a kiszámíthatatlanság. A szabályok folyton változnak, a beszélgetések gyakran értelmetlenek, ráadásul rajta kívül mindenki úgy viselkedik, mintha mindez teljesen természetes volna.

Talán egy gyermek is pont így érezheti magát a felnőttek világában. Gyerekként Csodaország furcsaságain csodálkozunk, felnőttként viszont már rámosolygunk a világ érthetetlen működésére, amelyhez mi magunk is hozzászoktunk. Felismertük az irreális elvárásokat, megtanultunk alkalmazkodni az önkényes szabályokhoz, és megszoktuk azt az érzést, hogy mintha mindenki értené a világot, csak mi nem.

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

A Négyszögletű Kerek Erdő egy különös hely, ahol még különösebb alakok élnek. Mikkamakka, Ló Szerafin, Dömdödöm vagy Bruckner Szigfrid neve ismerősen csenghet. A Kerek erdő lakói már önmagukban kellően furcsák ahhoz, hogy sohase lehessen tudni, mi történik velük legközelebb. A játékos nevek, abszurd helyzetek és szokatlan figurák könnyen elvonják a figyelmet arról, mennyi minden húzódik meg a humor mögött.

Bruckner Szigfrid valaha híres cirkuszi oroszlán volt, de megöregedve már nem kellett senkinek. Ló Szerafin kéken született, az emberek mégis újra és újra más színűre próbálták festeni, mert képtelenek voltak elfogadni olyannak, amilyen. A mulatságos történetek olyan nehézségeket járnak körül, mint a kívülállóság és a megfelelési kényszer, valamint annak kérdését, hogy mi történik azokkal, akik nem illenek bele az elvárt képbe.

Bár az erdő lakói mind különbözőek, nem kell megváltozniuk ahhoz, hogy elfogadják egymást. Ezek a történetek arra világítanak rá, hogy a különbözőség nem feltétlenül akadály, sőt sokszor éppen ebből születnek a legemlékezetesebb helyzetek. Lázár Ervin játékos nyelvhasználata végig megőrzi a történetek könnyedségét, így az elfogadás témája sem válik didaktikussá. A furcsaságokból és túlzásokból nagyon is ismerős emberi tulajdonságok rajzolódnak ki, ezért a Négyszögletű Kerek Erdő lakói könnyen közel tudnak kerülni az olvasóhoz.

Talán épp ezért olyan jó visszatérni ehhez a társasághoz. A Négyszögletű Kerek Erdőben nincsenek különcök. Itt mindenkinek jut hely.

Michael Ende: Momo

A Momo egy izgalmas történet egy különös kislányról, aki szembekerül a titokzatos szürke urakkal. Ezek az alakok arra veszik rá az embereket, hogy minden lehetséges percet takarítsanak meg, mintha az idő egy felhalmozható vagyon lenne. A város lakói egyre többet sietnek, egyre kevesebbet beszélgetnek, és lassan eltűnnek azok a pillanatok, amelyek korábban örömet adtak nekik.

A szürke urak elsőre könnyen tűnhetnek egyszerű mesei ellenfeleknek, de a világuk meglepően ismerős. Mindennek gyorsabbnak, hatékonyabbnak és hasznosabbnak kell lennie, miközben egyre kevesebb idő marad az apró, igazán fontos dolgokra: a barátokra, a játékra, a beszélgetésre vagy a pihenésre. Momo viszont képes megőrizni azt, amit mindenki más lassan elveszít. Egyszerű, mégis különleges képessége, hogy egyszerre képes jelen lenni, figyelni és meghallgatni másokat.

A történet felveti azt a kellemetlen kérdést is, hogy mire használjuk azt az időt, amellyel annyira igyekszünk gazdálkodni. Ha minden percünket megtöltjük feladatokkal, könnyen elfeledkezhetünk azokról a dolgokról, amelyekért az egészet csináljuk. A szürke urak ezért nemcsak az időt akarják elvenni, hanem arra is rámutatnak, milyen könnyű önként lemondani róla egy ,,jobb” cél érdekében.

Csukás István: Süsü, a sárkány

Megtanultuk, hogy egy igazi sárkánynak félelmetesnek kell lennie. Tüzet okád, királylányokat rabol, kincseket őriz, és egynél több feje van. De mit kezdünk az olyan sárkányokkal, akik nem felelnek meg a hagyományos formának?

Csukás István egyfejű sárkányát, Süsüt, nem úgy ismertük meg, mint egy rettenetes lényt. Süsü inkább szelíd, békés természetű figura, aki még az ellenséget sem hajlandó elpusztítani, hanem meggyógyítja. Emiatt a saját családja sem tud mit kezdeni vele. Háromfejű apja kitagadja, testvérei kigúnyolják, mert nem úgy viselkedik, ahogyan szerintük egy valamirevaló sárkánynak kellene. Végül azzal kell szembesülnie, hogy saját családjában sem lehet egyszerűen önmaga. A környezete csak akkor fogadná el, ha megfelelne annak a szerepnek, amilyennek egy rendes sárkányt képzelnek.

A történet ettől jóval több lesz egy szerethető, ügyetlen sárkány kalandjainál. Könnyű ráismerni arra, amikor valakitől pusztán azért várnak el bizonyos viselkedést, mert ezt diktálja a családja, a környezete vagy az a szerep, amelyet mások ráosztottak. Süsü végül nem úgy talál helyet magának, hogy megtanul félelmetesebb lenni, hanem úgy, hogy olyanok közé kerül, akik előtt nem kell bizonyítania, hogy ő is „rendes” sárkány.

Ez adja a történet egyik legszebb gondolatát is. Nem minden különbséget kell kijavítani, és nem minden elváráshoz kell alkalmazkodni. Van, hogy egyetlen fej is elég.

Ki kell-e nőnünk a mesékből?

Nem minden történet hordoz mély jelentést és nem is kell mindegyikben nagy életigazságot keresni. Néha a kaland egyszerűen csak kaland, a beszélő nyúl pedig tényleg csak beszélő nyúl. Ettől még ugyanaz a mese idővel mást jelenthet, hiszen tapasztalataink révén figyelmesek leszünk olyan részletekre, amelyek gyerekként fel sem tűntek. Alice történetében megértjük hogyan működik egy világ kiszámíthatatlan és logikátlan szabályok szerint, a Négyszögletű Kerek Erdő furcsa figuráin keresztül az elfogadás kérdése kerül előtérbe. Momo világa rávilágít a rohanással teli hétköznapok problémájára, Süsü pedig arra emlékeztet, milyen nehéz úgy önmagunknak maradni, hogy közben ne mások elvárásainak akarjunk megfelelni. Ezek a történetek ugyanazok maradnak, csak számunkra változik meg idővel az olvasatuk.

Itt állítsa be, hogy a BookFriends az elsők között legyen a Google-találatokban!