2026-os Booker-díj legjobb 6 könyve - Itt a rövidlista
A Booker-díj (Booker Prize) az angol nyelvű irodalom egyik legismertebb elismerése. A díj ötlete 1968-ban született meg, az első elismerést pedig 1969-ben adták át. Ma bármilyen nemzetiségű szerző esélyes lehet rá, amennyiben művét eredetileg angolul írta, és a megadott időszakban az Egyesült Királyságban és/vagy Írországban jelentették meg.
A díjat minden évben az adott év legjobbnak vélt, nagyobb lélegzetvételű szépirodalmi művének ítélik. Az idei zsűri elnöke Mary Beard klasszika-filológus, történész, író és műsorvezető. Mellette Raymond Antrobus költő, író és oktató, Jarvis Cocker zenész, író és műsorvezető, Rebecca Liu szerkesztő, újságíró és kritikus, valamint Patricia Lockwood író, kültő és esszéista döntenek az idei nyertesről.
A 13 könyvből álló hosszúlistát 163 nevezett mű közül állították össze. Szeptember 22-én ebből hat regény kerül a rövidlistára, a győztest pedig november 9-én hirdetik ki.
A 2026-os válogatás
Az idei hosszúlista műfajilag rendkívül színes és gazdag. Térben és időben izgalmas utazásokban lehet részünk: egy baleset miatt egy mexikóvárosi kórházban feküdhetünk, végigjárhatjuk egy posztapokaliptikus brit tengerpartot vagy társai lehetünk egy zürichi klinika demens páciensének, sőt, visszautazhatunk egészen az 1980-as évek Kingstonjáig. Krimi és történelmi ihletésű regények fekete humorral és szürrealizmussal fűszerezve - az biztos, hogy két egyforma nincs.
A tizenhárom szerző hét országot és három kontinenst képvisel. A listán szerepel két korábbi Booker-díjas szerző, Marlon James és Douglas Stuart, valamint a korábban már rövidlistára került Elizabeth Strout. Tíz szerző most először szerepel Booker-hosszúlistán, Kenan Orhan, Rebecca Perry és Djamel White pedig első regényével került be a tizenhárom közé.
Mutatjuk a 2026-os év rövidlista jelöltjeit
M. John Harrison - The End of Everything
A katasztrófa súlytotta Nagy-Britannia alapjaiban változott meg. Egy olyan közeljövőben járunk, ahol az állam alig működik, a tengerben pedig furcsa élőlények bukkantak fel. Philip Tennent alkalmazkodni próbál az új világhoz, ezért abból él, hogy összegyűjti a kenti partra sodródó tárgyakat. Egy nap azonban olyasmire bukkan a vízben, amit nem lehet egyszerűen hazavinni és eltenni.
Harrison nem bajlódik a kataszrófa megfejtésével. Sokkal inkább az érdekli, mi történik velünk akkor, amikor olyasmivel találkozunk, amit a megszokott fogalmainkkal már nem tudunk értelmezni. A könyv így legalább annyira fekete humorú szatíra, mint világvége-történet.
Marlon James - The Disappearers
1988-ban nyolc meleg férfi egy színdarabon dolgozik Kingstonban. A produkciót Jamaika első nyíltan meleg témájú darabjaként hirdetik, de az egyik próba után burtális támadás éri a társulatot. Egyikük meghal, a többiek életét pedig örökre megváltoztatják a történtek.
James nem a támadásnál zárja le a történetet. Évekkel később tér vissza a túlélőkhöz, akik azóta teljesen szétsodródtak. Egyikük megpróbálja kideríteni, mi lett a többiekkel, a keresés során pedig lassan egy egész korszak Jamaicája kirajzolódik. A trauma itt nem egyetlen drámai esemény, hanem valami, ami évekkel később is hatással van az emberek életére.
Luke Kennard - Black Bag
Kevés furcsább munka létezik annál, mint amit a Black Bag főhőse elvállal. A harminchét éves, pénzszűkében lévő színész egy egyetemi kísérlet alanya lesz. A kísérlet célja, hogy egy egész szemeszteren át hatalmas fekete zsákba bújva kell egyetemi előadásokra járni, és megfigyeljék a hallgatók reakciót.
A kísérlet azonban hamar túlnő az egyetem falain. A férfi egyre nagyobb feltűnést kelt, miközben a saját élete is kezd kisiklani. Kennard abszurd humorral ír pénztelenségről, férfiszerepekről, alkalmi munkákról és arról a korról, amelyben szinte bármit hajlandók vagyunk munkának nevezni, ha fizetnek érte. A fekete zsák pedig lassan többet kezd jelenteni puszta kelléknél.
Rebecca Perry - May We Feed the King
Mi történik akkor, amikor úgy próbáljuk rekonstruálni a múltat, mintha pontosan tudnánk, milyen volt? Rebecca Perry első regényének jelenben élő kurátora éppen ezzel foglalkozik: történelmi tereket rendez be úgy, hogy azok hitelesnek hassanak a látogatók számára.
A történet két szálon fut. Az egyik a kurátort követi, a másik egy névtelen középkori királyt, aki testvérei halála után akarata ellenére örökli meg a trónt. A két történet eleinte távolinak tűnik, később azonban egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Perry játszik a történelmi múlt hitelességével, hogy vajon mennyi a bizonyítható tény és mennyi az, amit mi magunk teszünk utólag történelemmé. A könyv már a Booker-listázás előtt feltűnést keltett: 2026-ban elnyerte a Waterstones Debut Fiction Prize-ot.
Elizabeth Strout - The Things We Never Say
Artie Dam élete ránézésre különösebben nem drámai. Ötvenes éveiben jár, történelmet tanít egy massachusettsi kisvárosban, harminc éve házas, vannak barátai, hétvégenként vitorlázik. Mégis egyre erősődik benne az az érzés, hogy valahogy kívül marad a saját életén.
Strout történetében a kimondatlan dolgok és az elhallgatott titkok egyre nagyobb, fojtógató teherként telepednek szereplőire. A régi kapcsolatok biztonsága idővel meginog, ahogy kiderül, az évtizedes ismeretség ellenére mennyi mindent nem tudnak egymásról. A visszafogott regény éppen ezekből az ellhallgatásokból és a lassan felszínre kerülő feszültségekből építekezik.
Douglas Stuart - John of John
John-Calum MacLeod huszonkét évesen és pénz nélkül tér vissza Edinburgh-ból szülőföldjére, a Harris-szigetre. Művészetet tanult, más életet képzelt magának, mint ami otthon vár rá. Apja, John juhtenyésztő és szövő, emellett a helyi presbiteriánus közösség fontos alakja. Hamar kiderül, hogy apa és fia egészen mást gondol arról, hogyan kellene élni.
A kilencvenes évek Harris-szigetén nehéz saját utat választani. Cal hazatérése nem egyszerűen családi konfliktushoz vezet, hanem újra szembe kell néznie azzal a világgal is, amelyből egyszer már megpróbált kiszakadni. Stuart a szégyenről, a szexualitásról és az erőszakról is ír, de a történet középpontjában végig az marad, hogy lehet-e saját életet kezdeni ott, ahol mások már előre kijelölték az ember helyét.