„Az esszé nem elhatározás dolga, mint a regény vagy vers, hanem tapasztalati szellemi önvédelem.” Bár Papp Endre monográfiája éppen Cs. Szabó László egyműfajú megítélése ellen lép fel, az utókor – joggal – esszéiben vélte felfedezni Csé irodalmi csúcsteljesítményét.
A kötetről kötetre építkező írás a szerzői reflexiók és Cs. Szabó önértelmezése, önmegítélése párhuzamosságával tárja fel az életmű szakaszait. Mindemellett erénye, hogy a Magyarországra 1980-ban visszatérő alkotó kérésének megfelelően („adjanak ki, vegyenek meg, olvassanak el, fizessenek ki, viszont ne törődjenek az írás mögött az emberrel, hagyják békében, zajtalanul élni s meghalni, még sírját se keressék föl”) nem a személyt, a közéleti embert, az idolt, az emigráció féltett ereklyéjét, hanem a szépírót tárja az olvasó elé.