Több zsidóellenes atrocitás, határon túli bankrablás és politikai indíttatású bombamerénylet (terve) fűződik a nevéhez. Az ellenforradalom terepmunkásaként afféle strómanszerepet játszott a Bethlen-kormány háttérjátszmáiban, amit a konszolidációs politika miatt az nem vállalhatott fel nyíltan. Felszínes megközelítéssel Kováts és a hozzá hasonló mozgalmárok köpönyegforgató szélhámosként tűnhetnek fel előttünk. Amorális természete felől persze nem lehetnek kétségeink, ugyanakkor életrajzát azért is fontos megismernünk, mert többek között arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy miként sodródtak a korábbi különítményesek és fajvédők az 1944/1945-ös ellenállás oldalára. Kováts története ugyanis nem egyedülálló, hiszen tevékenységét sokan segítették és támogatták. A hozzá hasonló alakok életútját sem a kalandos véletlenek, hanem a nagyon is világos törvényszerűségek uralták. Kiérdemelve ezáltal, hogy ha nem is a klasszikus életrajz szabályai mentén, de mégis egy önálló történet keretében beszélhessünk róluk.