A kitartó, éber figyelem (zansin) feltételezi azt a tudatállapotot, amelybe például egy haiku költőnek kell kerülnie a verspillanatban: "virrasztasz, figyelsz, hány és hány árnyas, halk suttogás lombosul mélyeden" írja Csanya.
A versek légies hangját ("mintha fényt húzna át a tű fokán") a festmények expresszív erőteljes karaktere ellenpontozza. A súlyos pasztózus festékrétegekben felvitt bordók, szürkével kevert okkeres sárgák számtalan érzet-ablakra, mint folyton változó, megnyíló-bezáródó terekbe engednek számunkra betekintést.
A körkörösen és fraktálszerűen ismétlődő színek-vonalak által meghatározott "ablak ablakának ablakából" nyíló terek a végtelenség érzetét keltik.
Őserő, érzékenység, s a már fent említett expresszivitás egymással látszólag összeférhetetlennek tűnő minőségei adják a képek egyediségét, "csanyaságát", amelyet a komponálás intim precizitása tesz lehetővé.
Ez a végtelenség összetettségét kifejező szerkesztés az időn átható érzékelést és az énen túli (kollektívummal való) azonosulás feltételezi, amely nem egyéniséget fejez ki, hanem közösséget másokkal "egyben vagyok és szét / együtt istennel, istentelennel".
Szolnoki Csanya Zsolt Romokat építek című kötetében arra irányítja a figyelmet, ami túldimenzionált jelenünkben hiány: Hogyan kell közvetlenül, tisztán érezni..." Molnár Eszter (művészettörténész, irodalmár)
földmélyi lényt
figyel az isten.
zene a testszélre komponált
fény, ima a fekete erő;
tolni a mélység hordalékait:
lárvák, tört ágak, csontok
forognak le a korpusz
erővonalán.
figyel az isten.
a test halad.
szemközt a holtak
akaratai.
