Az örökké rövid története Vass Virág

Nem engem néztek. Nem rólam volt szó.
Az a Kardos Sára, aki a kaposvári tiszti lakótelepről elindult, csak távolról emlékeztetett arra a Sarah-ra, aki most itt állt a kamera előtt. Tündérmesébe illő átváltozás ez. Néhány év leforgása alatt a lány, aki sohasem nevetett, és mindenből gondot csinált, a szó szoros értelmében kivetkőzött magából, lelke lehullott a padlóra, és előlépett az új, laza manöken, aki kihívóan méregeti a világot.
Ötven kilogramm elsőrendű hús. Túlságosan későn értettem meg, hogy nemcsak a testet kívánják, amely ilyen nyakatekert helyzetben kelleti magát, hanem azt is, ami a test mögött van: a sorsát, az érzéseit, a titkait.”

„Vajon mennyire határozza meg a személyes szabadságunkat, döntéseinket, a sorsunkat, hogy hova, mikor, milyen háttérrel születünk? Kerestem a választ kordokumentumokban, beszéltem kortársakkal, gyűjtögettem egy száguldó élet kimerevített pillanatait. Volt, aki így emlékezett, volt, aki úgy – a legenda ilyen.” – Vass Virág Az örökké rövid történetéről

Az örökké talán abban a forró évben kezdődött, amikor Szolzsenyicint kitoloncolták a Szovjetunióból, Nixon belebukott a Watergate-botrányba, és az Abba együttes Waterloo című dalával megnyerte az Eurovíziós dalfesztivált. És Kardos Sára, a dunántúli katonatiszt szépséges lánya a helyi ruhagyárban vállal nyári munkát. Ekkor még nem sejti, hogy hamarosan gyökeresen megváltozik az élete, kiszabadul a katonás fegyelemből, ki a vasfüggöny mögül, és elindul egy kifutón, amely messzire, Párizsba, New Yorkba vezeti. Ez a kifutó a sorsa volt…
Az örökké rövid történetét a Kádár-korszak egyik legsikeresebb manökenjének rendkívüli életútja ihlette, amelyet beárnyékolt a történelem és a hidegháború komor valósága. A regény bepillantást enged a hetvenes-nyolcvanas évek szocialista és nemzetközi divatvilágának kulisszatitkaiba és pezsgő mindennapjaiba.