Most már, felnőtt fejjel alighanem tudja, hogy az a kincs valóban ott volt, mint ahogyan itt is itt van, létezik bizony, de megfoghatatlan, láthatatlan, és senki sem juthat birtokába soha, merthogy e titokzatos, becses, sőt felbecsülhetetlen kincs maga a múlt, kedves barátom, eme örök tárgya az emberi kíváncsiságnak s képzeletnek, és kiapadhatatlan forrása az ihletnek. Ó igen, hányféle sors, mennyi szenvedés, gyötrelem, fájdalom és szenvedély, vágy, remény s ábránd lett semmivé, hullott a feledés végtelen sötétjébe e falak között is nyomtalanul, jeltelenül, mintegy hiá-ba-valóan tehát, de még néhány derűs, sőt, kockáztassuk meg, boldog pillanat is, és mind-ebből immár csak az enyészetnek e kesernyés, fojtó kipárolgása maradt - némi kegyes túlzással, érzelmes jóakarattal szólva persze, a meghatódottság hangján.
Miért is kellene elhinnünk, hogy csak néhány hatalmas, vagy valami más módon kiváltságos ember élettörténete volt méltó arra, hogy fennmaradjon az utókor számára tanulságul, okulásul?