Lester Ballard, ez a korán árvaságra jutott, vagyonától megfosztott és erőszakos férfi, akit előzőleg hamisan vádoltak meg nemi erőszakkal, kiszabadul a börtönből, és magányosan kóborol a kelet-tennessee-i dombvidéken, hogy furcsa vágyait az ott élő embereken, saját földijein élje ki. Istennek mindenféle gyermeke van: kegyetlen bűnös és véletlen áldozat egyaránt.
A cselekmény borzongató izgalma mellé egyszerre társul a végső kérdéseket nem kerülő, nem annyira „Istent”, mint inkább „gyermekét” fürkésző intellektualizmus és a természet iránt érzett, hatalmassá növesztett csodálat.
Cormac McCarthy negyvenéves volt, amikor harmadik regénye, az Isten gyermeke 1973-ban először megjelent, de jellegzetes központozásával, elharapott minimalizmusával és összetéveszthetetlen látásmódjával már teljes fegyverzetében áll előttünk az a McCarthy, akit ezután következő művei még életében a modern amerikai próza klasszikusává avatnak majd.
Cormac McCarthy (1933–2023) regény-, színdarab- és filmíró, megkerülhetetlen kortárs klasszikus volt, Thomas Pynchon és Don DeLillo mellett az amerikai próza 20. század végi megújítója. Műveiért a legjelentősebb elismerésekben, többek között Faulkner-díjban és Nemzeti Könyvdíjban részesült.
