Ahogyan valaha remeték fészkelték be magukat az erdőségek zugaiba, ugyanúgy ma is eldugott
hegyvidéki üdülőházakba sodor ki, vet partra az élet, a balsors férfiakat és nőket, mert ott olcsóbb
a lakhatás, viselhetőbb a magány, egészségesebb a levegő.
Ráadásul az erdő szép, minden évszakban és napszakban gyönyörű, ott a megalázott lélek visszanyerheti méltóságát, a kisemmizett ember az életerejét.
E novellaciklus helyszíne egy ilyen erdei üdülőtelep, ahol a házacskák egy részében állandó lakosok élnek, mert ide szorultak valami élet-baleset (válás, betegség, szerelmi kudarc, szakmai sikertelenség) következtében. Jól megvannak. Toronymagasan állnak például az erdőben sátrazó hajléktalanok fölött. Akik egyébként szintén jól megvannak a maguk módján. Mert minden életben van valami szívszorítóan szép és jó. Egyszeri és szerethető.
Mások számára talán láthatatlan.
