A kötetet alkotó öt elbeszélés írója sajátos módon kezeli a valós és a fiktív határát: repedések rajzolódnak ki, átjárók jelennek meg rajta, porózussá válik, és az elbeszélés hirtelen belecsúszik az álomba, a látomásba vagy a virtuálisba. Ekkor egy sokkal szabadabb, minden lehetségesre nyitott irodalomba lépünk, egy elbűvölő, különös, meg nem határozható világba.
A két leghosszabb elbeszélés, az Ábrahám és a házasságtörő asszony és A fehér szemüvegkeretes férfi a valóság talajáról indul: az első elbeszélésben a szerző nagyszülei valóban a brüsszeli Grand-Place egyik házában laktak, a nyarat Lillois-ban töltötték, és az említett két kép is létezett, míg a többi szereplő és az elbeszélt történet a szerző imagináriusának terméke.