E rész fejezetei írók és közemberek naplóit, illetve a közvetlenül a háború utáni időszakban írott és kiadott, ám mára némileg elfeledett műveit, Tersánszky Józsi Jenő regényeit, Déry Tibor elbeszéléseit, Karinthy Ferenc ostromtörténetét és Vas István verses-naplókötetét elemzik. A háború után kiadott, az ostromot feldolgozó regények többsége abban a hiszemben íródott, hogy képesek a történelmi eseményt új összefüggéseket feltárva megfogalmazni, ezáltal pedig hatni a történelem közösségi elgondolására. A kötet ostromregényelemzései éppen ezért azt kutatják, hogy milyen sajátos lehetőséget kínálnak a fikciók a történelmi traumák közbeszédben hatni képes értelmezéséhez, illetve milyen eszközökkel vesznek részt a történelmi esemény és az ahhoz kapcsolódó társadalmi felelősség egykori és mai megértéséhez. A kötet második része az összehasonlító irodalomtudomány kontextusában vizsgálja a 20. századi történelmi traumák irodalmi megjelenítéseit. Az egyes műértelmezések azt tanulmányozzák, hogy miként keveredik az önéletrajzi és a fikciós ábrázolásmód a II. világháború és a koncentrációs táborok, illetve a háború utáni a totalitárius társadalmi berendezkedések tapasztalatai által ihletett írásokban. Kertész Imre, Georges Perec, Patrick Modiano, Susan Suleiman, valamint Karátson Endre műveinek olvasatai a történelmi kataklizmákat különböző nyelvek és kultúrák eltérő perspektívájában szemlélik. Mindezt úgy, hogy figyelembe veszik az időbeli távolságot, mely az egykori eseményt a mindenkori jelentől elválasztja, így különös jelentőséget tulajdonítanak az emlékezés poétikai és politikai összefüggéseinek. A kötet írásai a múlt élővé tételének új lehetőségeit keresik, abban bízva, hogy történelem megelevenítése az olvasás esztétikai tapasztalatában képes kiteljesedni, s egyúttal alternatívát kínálni a történelmi igazság fogalmának politikai-ideológiai kisajátításaival szemben.
