Szlalom Kiss Judit Ágnes

„Kösz, jól vagyok. Azt mondják, alig látszik. És nem is fáj, csak hogyha nevetek. Persze néha az időváltozás is, de azt meg tűröm, mi mást tehetek.
Csak amit írnak annyi tanulmányban, csak az a beígért poszttraumás növekedés maradt el, amit vártam, a belátás, a szenvedni tudás.
Mindegy. Felnőttem. Ideje volt végre. Az évek gyűltek, mint cápák a vérre. Mire van szükség? Nincsen sok a listán.
Rezignált lettem, mi több, bölcs, igen. Csak sír bennem valami, mint a kislány, kit ott felejtettek a bölcsiben.”