Papírcsillag

Az olvasó egy gyermekrajzot tart a kezében egy szépnek nem nevezhető babával, fekete csenddel, apahiánnyal, papírhajókkal, papírsárkányokkal, kamaszszerelemmel és halállal. A látvány nem kellemes, a versek sokkolnak. Az elsőre tán bizarrnak tűnő költői képek csak addig szokatlanok, ameddig az olvasó nem tér vissza a gyermeki énjéhez, ahol tavakat úsztat a villanykörte, az arcról legördülnek a szeplők, hintázik a hold, csillagok lovagolnak, a tengerben papírhajók úsznak, s Isten szemeket csúsztat a bőrünk alá. A fiatal költő különlegessége a merész képzettársításokban rejlik. Nem akar alkalmazkodni az irodalmi trendekhez, hasonlítani a kortársaihoz. A varázslatban, a mesében hisz, a szavakból kirajzolódó papírhajókban, csillagokban.