A halál mezején is születhet remény… A pokol igenis létezik. Hogy honnan tudom? Oda születtem. Szíria gyermeke vagyok, akinek minden egyes nap, minden egyes perc ajándék. A világot, amiben élek, az emberi kegyetlenség uralja. Nincs senki, aki el tudná pusztítani a gonoszt. Így egy megoldás létezik számunkra: a menekülés. Hajóra szállni, és reménykedni, hogy életben maradunk… Ám a halál torkából nem lehet csak úgy kimasírozni, mert nincs benne könyörület. Engem is utolért és megragadott, de el nem vonszolt, mert jött valaki, aki megmentett. Ő volt az egyetlen tiszta és nemes dolog haldokló életemben, az egyetlen, aki képes volt arcon köpni a halált. De eltűnt, és magával vitte a reményt, amibe zokogva kapaszkodtam. Akartam őt. Mindennél jobban. Félelmet nem ismerve hajszoltam a szabadságot, amiért a legdrágább dologgal fizettem: a szívemmel…
