A legnagyobb felfedezés Varga számára ezúttal az Alföld. Az újjáéledő Ázsia-kultusz helyszíneként írja le Bugacot. A lovasbemutatók és csárdalátogatások mellett megnézte a kurultájt (törzsi gyűlést), az ősmagyar identitás helyreállítását szorgalmazó ázsiai seregszemlét, s innen jutott egyre beljebb a magyar paranoiák labirintusában. A Magyar messiások című fejezetben új értelmet ad Ady versének, új messiást képzel el, aki kivezeti a magyarokat a Vereckei-szoroson át a Kárpát-medencéből, vissza az őshazába. Fölmálházzák a Lehel hűtőszekrényeket, és elindulnak, rozzant autóikkal jól megrakott utánfutókat vontatva vissza a nagy sztyeppére.
Más érdekességeket is lát az Alföldön. Akasztón a tóparton ülő horgászokat figyeli, akik a magyar zen legmagasabb rendű beavatottjaiként gyakorolják a semmiben való feloldódást. Nagyrévben az arzénnal mérgező gyilkos asszonyok nyomában jár. Amikor már nem bírja tovább az Alföldet, Győrbe menekül de aztán Sümeg és a várpalotai Trianon-múzeum leírásában ugyanazt a groteszk múltkultuszt találja, mint más helyszíneken.
Jaj, persze már elegem van ebből a trianoni mártíromságból, kaptam már belőle bőven, sőt egyenesen torkig vagyok vele, untat már ez a nemzeti szenvedés, fáraszt már ez a kétségbeesés, mint a zsíros ebéd, idegesít az, hogy történelmi igazságtételért kiáltanak, dühít már a szűnni nem akaró siránkozás, pedig értem én ezt az egészet, ezt a beteljesületlen vágyakozást, ezt a véget nem érő vonítást, elegem van belőle, mint ahogy a lengyel mártíromságból, a balsorssal való hivalkodásból, a lengyel történelmi igazságtétel követeléséből is elegem van, hisz a történelmi igazság egyszerűen tökéletes oximoron. Nem azért van a történelem, hogy igazságos legyen, ha igazságos lenne, nem lenne történelem, gyerekes dolog igazságot követelni a történelemtől.
